A településről

Algyőt a térképen Csongrád megye délkeleti részén, Szeged és Hódmezővásárhely között, a Tisza jobb partján találjuk. Egész területével szerves része a Duna-Tisza közötti hátságnak; délen Szegeddel, északon Hódmezővásárhellyel, nyugaton Sándorfalvával, keleten Maroslelével határos. Ezek a geográfiai tények alapvetően határozzák meg a település helyzetét és lehetőségeit, amiképpen az is, hogy mellette halad el a 47-es országos főútvonal, az ezzel majdnem egyező tengelyű Szeged-Békéscsaba vasútvonal, valamint közelében két közúti és egy vasúti híd biztosítja a Tiszán az átjutást. – Továbbá, természetesen, a kőolajmező, amely a huszadik század utolsó harmadában alapjaiban változtatta meg a falu életét és arculatát.
Algyő külterülete délen Szegeddel, északon Hódmezővásárhellyel, nyugaton Sándorfalvával, keleten Maroslelével határos.

Algyő külterületei: Atka,
Csergő telep
Gyevi tanyák
Rákóczi telep
Nagyfa

 

Faluház

A kulturális és közösségi élet egyik központja. A közel ezer négyzetméteres Algyői Faluház közművelődési intézményt, melynek építéséhez a lakosság adományaival nagymértékben hozzájárult, 1995-ben avatták föl.

Szent Anna templom

A ma is álló templom – a barokk sisak kivételével – középkori eredetű. A templomot Szent Anna – a Szűzanya édesanyja – tiszteletére szentelték.

Erdei kilátó és pihenőhely

A kilátó 15 méter magasságú. Található még a területen védőház, erdei bútorok, padok és asztalok, tűzrakó helyek.

Tisza-parti szabadstrand

A kialakított partszakaszon deszka-sétány, napernyők, strandröplabda pálya, elsősegélynyújtó hely, öltöző, tusoló, illemhely, valamint büfé és kerékpártároló biztosítja a nyugodt pihenést. A rendet és biztonságot úszómester felügyeli.

Borbála Gyógyfürdő

Sokak által kedvelt, kellemes hangulatú, csendes, családias gyógyfürdő. A wellness funkciókkal is ellátott élménymedencében több masszázselem nyújt örömet. Kültéri gyógyvizes medencénkben a pihenés mellett a gyógyulni vágyók is örömüket lelik.

Szabadtéri konditrem

Konditerem

Levendula Hotel

Szívek szállodája az algyői Provence. A Levendula Hotel szállása Algyőn, Szegedtől 11 km-re várja vendégeit.

Gyevitur apartman

Gyevitur apartman

Éden apartman

Az Éden apartman kényelmes tágas szobákat kínál vendégei részére Algyőn központi elhelyezkedéssel, csendes, nyugodt környezetben. Szeged belvárosától mindössze 9 km-re.

Levendula Étterem

A Levendula Étteremben elsődleges szempontnak számít, hogy minőségi, friss és helyi alapanyagokból készüljenek el az ételek. Fontos, hogy az alapanyagok ellenőrzöttek legyenek, szezonális és ne utaztatott termékekből készüljenek.

Algyői Halászcsárda

Algyő, Vásárhelyi u. 53. Tel.: 62/267-020, 267-383

Vámos Cukrászda

Az édes élethez egy jó sütemény is dukál, lehet ez krémes, gyümölcsös, csokis vagy marcipános.A cukrászdában megtalálhatja kedvencét vagy akár különlegességeket is kóstolhat. Kínálnak édes és sós aprósüteményeket, miniréteseket, hassékat.

Close Menu
Vissza